2011. augusztus 14., vasárnap

Vízkereszt vagy amit akartok
Fordította: Radnóti Miklós és Rónay György



Ó, szerelem! mily fürge s ifjú vagy te!
S hatalmad bár oly befogadni kész,
Akár a tenger, nem hullhat beléd
Semmi, akármily szárnyaló legyen,
Ami ne lenne benned semmivé
Egy perc alatt! a szerelem oly változó,
Oly dús, hogy ő a képzelet maga.



Mikor megláttam én Olíviát,
A szennytől megtisztult s fénylett a lég;
S dámvaddá váltam akkor menten ott,
És vágyaim, mint bősz és vad kopók
Azóta folyton űznek. –



…az igaz szerelmes mind ilyen,
Mindenben oly csapongó és szeszélyes,
Csak az imádott lény iránti vágy
Állandó benne.



Ő szerelméről sosem szólt,
De titka, mint bimbót a féreg, úgy
Elhervasztotta arcát, úgy epedt
És zöld és sárga mélabúval ült
A türelem szép emlékszobraként
Mosolyogva búján. Ez nem szerelem?
Mi férfiak esküdözünk, de nem
Csak látszat ez? Valóban szenvedély?
Szép szó ez? Vagy szívünk szerelme mély?



Túl sokat mondtam egy kőszív előtt,
S kiszolgáltattam közben tisztességem.
Egy hang szívemben megró e hibáért,
De oly makacs, oly erős ez a vétek,
Hogy csak mosolyog minden korholáson.



De bármilyen szép, rút, aki galád.
Az erény – szép; míg a szépség, ha olcsó
Jellem köntöse: csak festett koporsó.



Mi ez az örvény? Ez az íz a számon?
Talán a téboly íze? Vagy csak álom?
Meríts el a Léthébe, képzelet!
Ha álom: jobb, ha föl sem ébredek.



…a barátok szembe dícsérnek, hátam
mögött meg lóvá tesznek; ellenségeim viszont kereken
megmondják, hogy szamár vagyok, ilyenformán tehát csak
gyarapítják önismeretemet…



Szellem vagyok valóban,
De még bezárva húsom börtönébe,
Mit anyám méhe formált otthonomnak.



…tulajdon tébolyomban
Elfeledkeztem az ő tébolyáról.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése