Téli rege
Fordította: Kosztolányi Dezső



…kislegény, ki hátra sose nézett
S azt vélte, hogy a holnap, mint a ma,
Örök-gyerek.



Hiába
Hívod az ég megannyi csillagát
S titkos varázsát tengerek dagályát
Előbb kivonhatod a hold alól,
Mint hogy megingasd - esküvel, vagy ésszel -
A tébolya tornyát, amelyet ő
Hitére épített - s ez áll, ameddig
A teste áll.



Bárcsak ne tudnék ennyit. Balszerencse
Az ily szerencse! Hogyha a kupánkba
Pók pottyan és megisszuk, elmegyünk,
Nem bánt a méreg, minthogy a tudásunk
Nem fertezett: de ha valaki látja
És tudja, hogy megitta ezt a férget,
Kaparja torkát és repeszti véknyát.
Hát én megittam s láttam is a pókot.



Rossz csillag ég fölöttem:
Hát tűrni kell, míg nyájasabb mosollyal
Nem néz reám az Ég. Ti, jó urak,
Én nem sírok úgy, mint a többi nők,
Nincsen hiú harmat szemembe, s tán
Kiszárad a szánalmatok: de oly szent
Bú pörzsöl itt benn, hogy nem oldja meg
Azt semmi könny…



Az lesz eretnek majd, aki tüzet gyújt
S nem az, ki ég.



Nincs más bizonyság pártomon, csak az,
Mi az enyém: hiába is beszélnék,
Hogy "ártatlan" vagyok. A tisztaságom
Nektek csalárdság, s így ha szóba vallom,
Az is. De hogyha mennyei hatalmak
Néznek le ember-tetteinkre - s néznek! -,
A tisztaságomtól majd a hamisság
Pirul, s megreszket a basáskodás is
Tűrő szívemtől.



Nincs benned szemérem,
Így hát bűnöd sincs…



…már zihált s szeme
Két vad patak lett…



De a természetet úgy módolod csak,
Ha ő ad módot s így, ha műveled,
Az ő műve ez a művészet is
S természetes. Lásd, lányka, mi beojtjuk
Vad törzseinkbe a különb rügyet,
S a gyatra kérget arra kényszerítjük,
Hogy jót teremjen: ez olyan művészet,
Mi megjavítja s tán másítja a
Természetet: mégis, ez a művészet -
A természet maga.



ha táncolsz, azt kívánom
Légy tengeren hullám, hogy ott örökre
Táncolj-mozogj, mindig izegj-mozogj csak
És mást se művelj: az, amit csinálsz,
Ha megszokott is, oly külön való,
Hogy koronát rak minden tetteidre,
És mindegyik királyné.



A nem-tudott csapás alatt mi mind
Csak kapkodunk, történetes szeszélynek
Dobjuk magunk s – szolgái – arra szállunk,
Amerre fúj a szél.



Felség, elég volt. Annyit búslakodtál
Már, mint a szent. Akármi volt a bűnöd,
Te meglakoltál érte. Töredelmed
Több, mint a vétked: hát miként az Ég,
Mely megbocsátott, most bocsáss te is meg
Tennen-magadnak!



…olyan művet látsz,
Mely életet másol, akár halált az
Álom…



…minden ép ész, bölcsesség nem ér
Annyit, miként e kótyagos öröm.