2011. augusztus 14., vasárnap

Coriolanus
Fordította: Petőfi Sándor



Ki nektek jó szót ád, utálatos
Hízelgő. Mit vártok, kutyák, a kiknek
Nem kell se harc, se béke? azt megijeszt, s ez
Dacossá tesz. Ki bennetek bízik,
Oroszlán helyt nyulat lel s ludakat
Rókák helyett. Nem vagytok biztosabbak,
Mint a parázs a jégen s a napon
A hó. Erénytek, dicsőítni a
Gonosztevőt, s a törvényt szidni, mely azt
Megbünteté. Ki nagyságot szerez,
Gyűlölitek; s jó indulattok olyan,
Mint a beteg, ki arra vágy, mi néki
Még jobban árt. Ki kegyetekre épít,
Ólom-karokkal úszik s tölgyeket
Hasít sással. Bitóra véletek!
Tinektek hinni? Egyre változik
Elmétek; kit gyűlöltetek, dicső most,
S a kit megkoszorúztatok, silány.
Mi baj? mit zúgtok minden piacon
Az érdemes tanács ellen, holott ő
Tart rendben istenink után? különben
Egymást falnátok föl. – Mi kell nekik?



Vetélkedésem
Nem olyan tiszta már, mint volt. Előbb
Becsületes csatában vágytam őt
Legyőzni, kard kard ellen… most akárhogy,
Düh- vagy csalással elejtem.



…hejh, ha a hátatok mögé láthatnátok s jó magatokat belsőképen vizsgálat alá vennétek. Tennétek csak ezt!



Zaj
Előzi őt meg, s könny marad mögötte.
Izmos karjában a sötét halál,
Kinyújtja, és sok ember sírba száll.



Valóban, volt elég nagy ember, ki hízelgett a népnek, pedig nem szerette soha; voltak ismét elegen, kiket a nép szeretett, s maga sem tudta, miért? S így, ha szeretnek, nem tudják, mi végett s ha gyűlölnek, annak sincs jobb oka. Azért ha Coriolanus nem törődik vele, hogy szeretik-e vagy gyűlölik, ez azt bizonyítja, hogy jól ismeri gondolkodásukat; az ő nemes gondtalansága ezt világosan kimutatja.



Mi édes hangok!
Inkább meghalni, éhen veszni, mint
Koldulni a megérdemelt díjért.
Mért álljak én e farkasbőrben itt,
S kérjek fűtől-fától szükségtelen
Bizonyságot? Mert a szokás kívánja!
Ha mindenben követjük a szokást,
A régi por söpretlenül marad,
S oly hegymagasra nő a rossz, hogy a jó
Fölül nem múlja. Nem vagyok bolond,
Inkább legyen dicsőség s hivatal
Akárkié.



A bátorság csak bolondság, ha omló
Épület elé áll.



E tigrislábú düh, ha féktelen
Rohamja kárát látja, óntehert a
Sarkára későn köt.



…a lelket viszály próbálja meg,
Hogy apróságot apró ember is bír,
Hogy minden sajka mesterként evez
Csendes vizen…



Haraggal élek, magamat eszem,
S ez ételnél éhen halok.



Hallottam, hogy legkönnyebb az asszonyt elcsábítani akkor, ha férjével meghasonlott.



Lényed zordon s arcod parancsoló;
Vitorláid meg vannak tépve bár,
Nemes hajónak látszol.



Már én csak azt mondom, hadd legyen háború; úgy többet ér a békénél, mint a nappal az éjnél. Akkor van élénkség, virrasztás, zaj, akkor van, miről beszélni. A béke valóságos ájulás, gutaütés, émelygős, siket, álmos, érzéketlen; több fattyút teremt, mint a mennyi férfit a háború elemészt.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése