IV. Henrik
Fordította: Vas István


I. Rész



Így megrázva, ily sápadtan a gondtól,
Még a meghajszolt békéért epedve,
Már gyorsan tört hangokat lihegünk
A messze parton tervelt csatákról.
E föld szomjas nyílása már ne fesse
Fiainak vérével tikkadt ajkát;
Mezeit többé ne hasítsa harc
S vasalt paták vágtája ne tiporja
Virágait; e kigyulladt szemek,
A viharzó menny egytermészetű
S egy anyagból gyúrt meteorjai
Nemrég belső lökéstől csaptak össze
A polgár-mészárlás vad rohamában,
De most majd páros, tetszetős sorokban
Egy úton mennek, nem fordulva már
Barátaik, vérrokonaik ellen:
Nem vágja már meg a háború éle
Gazdáját, mi, Krisztus katonái,
Magunkra vettük a kereszt jelét,
És messze, Krisztus sírjához ezért kell
Vezetnünk majd angol vitézeket,
Akiknek karja már az anyaméhben
Formálódott, hogy a pogányt elűzze
A Szentföldről, hol áldott lába járt –
Tizennégy századév előtt szegezték
Mi javunkra a keserű keresztre.



Ismerem mindet s még segítem is
E léhaságuk kötetlen kedélyét.
Utánozom csak ebben a napot:
Eltűri, hogy ragályos fellegek
A világtól szépségét eltakarják,
De majd ha egyszer önmaga lesz újra,
Mert nélkülözték, jobban megcsodálják,
Hogy áttörte a rothadt párakört,
Melyről úgy látszott, mintha fojtogatná…
...S mint tündöklő fém sötét alapon,
Erényem, mely hibámat túlragyogja,
Értékesebb lesz és szemre vonzóbb,
Mint ha ilyen foncsor ki nem emelné.



Az én vérem túl mérsékelt-hideg,
Hogy méltatlanságotok felkavarja.
Ezt felismertétek, azért tapostok
Türelmemen; de biztos, hogy ezentúl
Majd önmagam leszek, hatalmasabb,
És félelmesebb, mint természetem,
Mely sima olaj, zsenge, lágy pihe.
Nem kaptam meg a tisztelet adóját –
Azt csak a gőgnek fizeti a gőg.



Én most egy titkos könyvet felnyitok
S gyors felfogású dühötök fülébe
Vészes és mély tartalmat olvasok,
Mely éppolyan veszélyes és kalandos,
Mint átkelni a dörgő ár fölött
Egy ingó dárdán lépve híd gyanánt.



Megfúlunk vagy úszunk.
Küldj csak veszélyt kelettől nyugatig,
S dicsőséget északról dél felé,
S birkózzanak: jobban buzog a vér,
Ha oroszlánt, mint ha nyulat vadászik.



S a lelked úgy elmerült háborúba
És álmaidban úgy felizgatott,
Hogy verejték font gyöngyöt homlokodra,
Mint buborékot felkavart folyón;



…ifjúkoromban nem egy csinos
Angol dalocskát hárfára szereztem,
És így adtam díszt a nyelvnek.



Értem csókodat, te is az enyémet,
S ez aztán érzelmes vitatkozás



Jöjjenek csak:
Mint áldozatok jönnek díszeikben,
S a füstölgő harc lángszemű szüzének
Véresen s forrón áldozzuk fel őket:
A vértezett Mars oltárán hadd üljön
Füléig vérben. Lángolok, ha hallom,
Hogy ilyen közel van e gazdag préda,
S még nem a miénk. Gyertek, a lovamat,
Hogy mint a mennykő, engem úgy vigyen
Éppen a walesi herceg szíve ellen:
Harryra Harry, mén a ménre száguld,
S csak úgy pihen, ha egyikük aláhullt.



A béke könnyű öltönye helyett
Nehéz, kemény páncélt kényszerítettél
Vén tagjainkra. Nem jól van ez így,
Ugye, uram? Nos, megoldjátok e
A rettegett háború görcs-csomóját,
S mozogtok újra engedelmes pályán,
Szokott, természetes-szép fényetekkel,
S nem többé mint gőzölgő meteor,
A rémület csodája és csapások,
Jele a meg nem született időnek?



Urak! Rövid az élet s kurtaságát
Aljasan tölteni túl hosszú volna,
Ha óramutatón lebeg az élet
S egy óra elteltével véget ér.
Ha élünk, királyokon taposunk majd,
S ha meghalunk, hát hercegekkel együtt!
A fegyverek is tiszták, hogyha tiszta
A szándékunk, amely fegyvert ragadt.



A gondolat az élet rabja csak,
Az élet pedig az idő bohóca,
S az idő, amely a világ tanúja,
Megáll majd. Ó! tudnék jósolni most,
De a halál földes, hideg keze
Van nyelvemen.



Becsvágy, mennyire összezsugorodtál!
Mikor még lélek lakozott e testben,
Túl szűk korlát volt néki egy királyság,
De most két lépés hitvány föld elég
Tere.


II. rész



Vad idő ez: a gyűlölet, akár
Túltáplált ló, elszabadult s rohan
Őrülten s mindent letipor.



A méreg gyógyszer is. E híreid,
Ha jól volnék, megbetegítenének,
De mert beteg vagyok, gyógyítanak:
S mint nyomorult, bár láztól gyönge tagja
Béna horogként csüng alá az élet
Terhétől, tűzként tör ki a rohamban
Az őr karjából – bútól gyönge testem,
Most bútól tombol és háromszoros lesz
Ereje…
A vad ár
Szabaduljon el! Haljon meg a rend!
S a világ ne legyen már színpada
A gyűlölet unalmas színművének,
Hanem az ősi Káin szelleme
Szálljon belénk…



…reménybe burkolódzott,
Segély-ígéret legét szívta be,
S egy nagy sereggel áltatta magát,
Mely kisebb lett, mint legkisebb reménye,
És így őrültekhez illő hatalmas
Képzelettel vezette seregét
A halálba, a mély, vak pusztulásba.



Így bolondozunk az idővel, és a bölcsek szellemei
közben a felhőkön ülnek és nevetnek rajtunk.



…mennem kell most a veszély elé,
Vagy megtalál másutt, hiányosabban
Felfegyverkezve.



…szégyellem magamat,
Hogy így herdálom a becses időt.
Míg zűrzavar vihara, mint a déli
Feketefelhős szél, oldódni kezd,
S védtelen, csupasz fejünkre csöpög.
Kardot, köpenyt!



Ó, álmos isten! Mért a koldus undok
Ágyán fekszel, s a király heverőjét
Miért teszed őrházzá, vészharanggá?
Szédítő árbocon pecsételed
A hajós szemét s ringatod agyát
A durva, féktelen víz bölcsejében,
Míg a szelek rohannak és nyakon
Csípik a féktelen hullámokat
S szörny-fejüket csavarva süketítő
Dörejjel síkos felhőkbe akasztják,
Hogy a zajra a halál is felébred?
Ó, pártos álom! Pihenést tudsz adni
A vizes tengerésznek e vad órán,
S hiába vár a legnyugodtabb éjben
Csábító kellékekkel a király?
Aludjatok, hát, ó, boldog szegények!
A koronás fej fekhelye keményebb!



Ó, Isten! Ha olvashatnók a végzet
Könyvét s látnók az idők forradalmát
Hegyet gyalulni, és a kontinens
Megúnva biztonságát, hogyan olvad
A tengerbe, s máskor az óceán
Partöve túl tág Neptun derekának,
Hogyan játszik a sors, s a változás
Hogy tölti meg a forgás serlegét
Más-más itallal! Ó, a boldog ifjú,
Ha így meglátná pályáját, s milyen
Veszélyeken és kínokon megy át majd –
Becsukná könyvét és meghalna helyben.



Eljön az idő, hogy a bűn megérik
És rothadásban tör ki.



A történet mindenki életében
Az elmúlt időt alakítja újra.
Ezt megfigyelve megjósolhatod
Körülbelül a dolgok fő irányát,
Mely még nincs is, de már csíráiban
És gyönge kezdetében zárva él.
Ilyesmiből lesz az idő gyümölcse.



Ha e lázadás magához
Illően, aljas, undok tömegekben,
Vérszomjas ifjak alatt, dührohamban,
Kamaszok, s koldusok kíséretében,
Ha az átkos felforgatás igaz
S eredeti színében tűnne föl –
Tisztelendő atyám, te, és ti, lordok,
Nem lennétek itt, hogy erényetekbe
Öltöztessétek a véres és aljas
Fölkelés csúf testét.



A felkavart idő nyilvánvalóan
Kényszerített e szörny-formába, hogy
Biztonságunkat megvédjük.



Szeszélyes, mint a tél, s oly hirtelen,
Mint jeges szél zúgása virradatkor.
Ezért indulatát meg kell figyelni:
Szidd a hibáit – de csak tisztelettel –
Ha látod, hogy vígságra hajtja vére,
De ha sötét, térj ki előle, míg
Szenvedélye, mint cet a szárazon,
Szétmarcangolja önmagát.



A legjobb föld hajt legdúsabb gyomot,
S rajta, ifjúkorom tükrén, egészen
Elburjánzott: ezért a bánatom
Halálom óráján is átnyúlik:
Vért sír szívem, mikor képzeletem
Formálja a zavaros napokat
S a rothadt kort, amellyel szembenéztek,
Ha én majd alszom már az őseimnél.
Ha nem fékezik szilaj tombolását,
Ha forró vére s dühe ad tanácsot,
Ha laza erkölcse eszközre lel –
Milyen vad szárnyon száll majd szenvedélye
Fenyegető veszély s bukás felé!



Nem, nem bírja sokáig ezt a kínt:
Lelkének szüntelen munkája, gondja
Úgy megrongálta már védő falát,
Hogy élete kinéz s kitörni készül.



Mért hever párnáján a korona,
Mely hálótársnak oly nyugtalanító?
Ó, te aranygond, fénylő zaklatás,
Te kitárod az álom kapuját
Sok éber éjnek. S most ezzel aludni!
De nem olyan mélyen, sem édesen, mint
Ki durva darócot borít magára
És az éjszakát áthorkolja. Felség!
Ha viselőd fejére súlyosúlsz,
Úgy ülsz, mint gazdag vért a dél hevében,
Mely éget, amíg véd.



Milyen hirtelen tör ki lázadásba
A természet, ha tárgya az arany!



Ó, bolond ifjúság!
A nagyságot keresed, mely lenyom majd.



Vadonná válsz megint, és őslakóid,
A farkasok benépesítenek.



Nem ismerlek, vénember, mit kívánsz?
Milyen rosszul áll ősz haj a bohócnak!
Egy ilyen emberről álmodtam egyszer,
Ilyen puffadt, vén és garázda volt,
De ébren már megvetem álmomat.