2011. augusztus 14., vasárnap

V. Henrik
Fordította: Németh László



Ha védekezni kell, az ellenséget
Jó látszatánál súlyosabbra mérni:
A védelemnek mérve így kitellik,
Míg a silány, fukar terv, mint a koldus,
Kabátot ront, hogy kis kelmét kíméljen.



…gyáva eb
Akkor csahol leginkább, mikor az, mit
Üldözni látszik, messze fut előtte.



Önszeretet bűnnek nem oly silány, mint
Önelhagyás.



Békeidőben semmi úgy nem illik
A férfihoz, mint csend, s szerény alázat.
De ha a harc orkánja fú fülünkbe
Tigrist utánozz cselekvésiben,
Feszítsd inadat, szítsd a vért föl; álcázd
Bősz dühvel a szelíd természetet,
Szörnyű tekintetet adjál a szemnek;
Lessen ki érc ágyú gyanánt a fej
Kapu likán s boltozza a szemöldök
Olyan félelmesen, mint szikla csügg le,
Rongyolt, mit vad pusztító óceán mos,
Erkélyként háborgó töve fölé.
Szorítsd fogad, cimpád feszítsd ki tágra,
Fogjad lélegzeted, s hajtsd magasukba
Erőidet!



Az irgalom kapui csukva lesznek
S a vért szagolt katona – nyers keményen –
Véres kezével szabadon csatangol,
S mint gazt, pokol tág lelkiismerettel
Friss szüzet s édes gyermeket kaszál.
Mit bánom én, ha a bősz háború
Ördög királyként lángba öltözötten
Bekent arccal, rontásra, pusztításra
Minden borzasztó tettet fölvonultat?
Mit bánom én, ha ti vagytok oka,
Hogy tiszta szüzeiteket kegyetlen
Forró erőszak ejti kezibe?
Hol kap zablát a féktelen gonoszság,
Ha dombról völgybe tart tüzes futása?
Oly céltalan költjük hiú parancsunk,
Ha zsákmányt lát, a bőszült katonára,
Mint ki Leviathanra ráüzen,
Hogy partra jöjjön.
Most szánjátok hát meg,
Harfleuriek a várost és lakóit,
Amíg parancsom fogja katonámat
S az irgalom hűs, mérsékelt szele,
A végtelen gyilkosság, préda, gazság
Mocskos ragályos fellegét elfújja.
Ha nem, egy pillanat s megláthatod,
A vak és véres katonát, amint
Visító lányod fürtjeit letépi,
Apáitok ezüst szakállát fogja,
S falhoz veri igen tisztes fejét;
A pucér kisdedet lándzsára szúrtan,
Míg őrült anyja zavartan üvöltve
Felhőt hasít, mint Juda asszonya
Heródes vérvadász hóhéra láttán.



Ha a fejüknek lenne némi intellektuális fegyverzete,
Nem hordanának olyan súlyos fejpáncélt.



Bolond ebek; szemüket behunyva rohannak az orosz medve szájába; s mint rothadt almát zúzatják szét a fejük. Épp olyan jogon mondhatnák, hogy bátor bolha, amely egy oroszlán szája szélén merészeli a reggelijét enni.



…a szigeti
dögök csontjuk felől kétségbeesve
rútul lepik a reggeli mezőt.
Cafatos zászlajuk szegényesen csügg,
Levegőnk, ahogy fut, gúnyolva rázza.
Koldus hadukból vén Mars csődbe jutva
S bágyadtan néz rozsdás rostélyon át.
A lovasa feltűzött gyertyaként ül;
Kezükben fáklyacsonk; szegény gebéik
Fejük lógatják – irha, leesve –
Halvány, halott szemükből csipa csöppen,
S álmos, kék szájaikban mozdulatlan
A rágott gaztól mocskos zablavas;
S fölöttük gaz varjak, hóhéraik,
Szállnak, órájuk alig várva ki.
A leírás nem tud szavakba állni,
Hogy ily csatarend életét lefesse,
Mely élvén, mint ez, ily élettelen.







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése