Athéni Timon
Fordította: Szabó Lőrinc



Csak úgy kiráztam.
Olyan a versem, mint a gyanta: önként
Csurran a fából, mely táplálja; szikrát
Csak ütve ad a kova: a mi lángunk
Saját magát szítja, s fut, mint az ár,
Mindentől, ami gát.



Én mondom: legyőzi
A természetet: a győztes művészet
Elevenebben él itt, mint az élet!



A képeket igazán szeretem.
A festmény majdnem a valódi ember;
Mert mióta lelket ad s vesz a gazság,
Külszín vagyunk csak: a festett alak
Az, aminek mutatkozik.



…ugyanazt a kincset
Más-más kézben másképp értékelik.



TIMON:
Hogy tetszik neked ez az ékszer?
APEMANTUS:
Nem annyira, mint a nyílt beszéd, pedig az egy vasba se kerül.



Késleltettem vágyamat, s a szemem most
Alig bír betelni veled.



Mily őrületben tündöklik az élet.
Bolonddá süllyedünk, csakhogy mulassunk;
Versenyt hízelgünk, hogy kiigyuk azt,
Akit, ha elsorvadt, mint vén pimaszt
Gonosz s irigy méreggel leköpünk.
Ki él, hogy meg ne rontsák, vagy ne rontson?
Ki hal úgy, hogy sírjába némi zordon
Baráti rúgásokat ne vigyen?
Félek, aki most itt táncol előttem,
Még rámtipor: e sors könnyen kijut;
Ha lemegy a nap, zárjuk a kaput.



Ó, ember, szamár a füled:
Hízelgést meghall, bölcs szóra süket!



…vele született
A féktelenség: bűne leitatja
És rabul ejti részeg erejét:
Ha ellenség nem volna, ez a bűn
Egymaga is legyőzné.



…bajtársak vagyunk,
A bánat inasai. Tört hajónkon,
Matrózok a halál fedélzetén,
Halljuk: bőg az ár, s lelkünk belevész a
Levegő tengerébe.



Szegény uram! Jó szíve tette tönkre,
A nagylelkűség! Furcsa vér, melyet
Az ront meg, hogy túlságosan szeret.
Ha az erény, mely istenné emel,
Embert csak megront, jót tenni ki mer?



Érje különböző sors
Egy méh ikreit, kiket születés
És otthon eggyé nevelt: a nagyobb
Megveti a kisebbet: a természet
(Száz baj ostroma alatt) nagy sikert csak
Úgy bír el, ha pusztítja is magát.



…hódol a tanult fej
Az aranyos bolondnak. Görbe minden:
Nincs más egyenes rút természetünkben,
Csak egyenes gazság.



Ennyi aranytól hó a szén, a szép rút,
Bűn jog, jó rossz, vén ifjú, gyáva hős lesz.



Ember, emberi bűnök csömörében,
Hogy lehet még éhes!



Ha e fanyar-hideg máz dölyfödet
Büntetné csak, rendben volna; de téged
Kényszer hajt rá! Ne volnál koldus, újra
Finom úr lennél! Önkéntes nyomor
Túlél minden múló fényt s koronát kap:
Ez kapzsin habszol és sose telik be,
Az meg boldog. Elégedetlenül
Siralom s kín a legfőbb pompa: rosszabb
A legrosszabbnál, mely elégedett.
Meghalni kéne vágynod ily nyomorban.



A mocskos gaz melletted tiszta angyal.



Betege vagyok e hazug világnak,
A csupasz szükség kell már csak nekem.



Soha sincs oly nyomorult idő, hogy az ember becsületes ne lehetne.



…korlátlan önkény
Zsúfolta a kort, és tetszésetek volt
A törvény célja: eddig én s akik
Hatalmatok árnyékában aludtunk,
Tétlenül vergődtünk csak és hiába
Nyögtük kínunkat. Az idő felébredt
S a tűrés nyűtt ereje izmosodva
Kiáltja most: Ne tovább! – a ziháló
Sérelem most karszéketekbe ült
S rémülten és lélekszakadva fut
A felfújt gőg.